30/07/2026
🧠 IDEGRENDSZERI KISOKOS
Miért eshet szét egy gyermek egy hosszú nap során?
Gyakran találkozom azzal, hogy egy gyermek az óvodában vagy az iskolában szépen együttműködik, otthon viszont délutánra mintha teljesen elfogyna a türelme. Ingerlékenyebb lesz, nehezebben viseli a kudarcot, sír, dühös, felpörög, hangosabbá válik, vagy egy egészen apró helyzet is nagy reakciót vált ki belőle.
De ennek az ellenkezője is előfordulhat.
Van olyan gyermek, aki otthon kiegyensúlyozottan működik, a közösségben viszont sokkal több nehézség jelenik meg. Folyamatosan mozog, nehezebben figyel, konfliktusokba kerül, befogja a fülét, elvonul, sír, dühös lesz, vagy egyszerűen nehezen tud részt venni abban, amit a csoport éppen csinál.
Ilyenkor érdemes nemcsak azt nézni, hogyan viselkedik a gyermek, hanem azt is, hogy milyen terhelés éri közben az idegrendszerét.
Egy átlagos óvodai vagy iskolai nap alatt ugyanis rengeteg információt kell feldolgoznia.
Hallja az óvónőt vagy a pedagógust, miközben körülötte más gyerekek beszélnek. Valaki elhúz egy széket, leesik egy játék, szól a csengő. Gyerekek mozognak körülötte, hozzáérnek, különböző fények, szagok és tapintási ingerek érik. Közben figyelnie kell, feladatot végezni, egyik tevékenységből átváltani a másikba, várni a sorára, alkalmazkodni a szabályokhoz és a társaihoz.
Az idegrendszernek mindeközben folyamatosan fel kell dolgoznia és rendeznie kell a beérkező információkat, és ki kell választania, melyek fontosak az adott pillanatban.
És itt válik fontossá a szenzoros feldolgozás.
Nem minden gyermek ugyanúgy reagál ugyanarra a környezetre.
Ami az egyik gyermeknek teljesen természetes háttérzaj, az a másiknak már túl sok lehet. Van, akit nem zavar, ha játék közben hozzáérnek, míg más gyermek számára a váratlan érintés nagyon kellemetlen. Ugyanez igaz a mozgásos, vizuális vagy akár proprioceptív ingerekre is.
Ha a gyermek számára túl sok feldolgozandó inger érkezik, szenzorosan túlterhelődhet.
És a túlterhelődés nem feltétlenül úgy néz ki, hogy elfárad, leül és csendben marad.
Lehet, hogy befogja a fülét, sír vagy el akar menni a helyzetből. Lehet dühös és frusztrált. Más gyermek éppen felpörög: rohangál, hangoskodik, nehezen áll le, impulzívabbá válik. Megint más visszahúzódik, lelassul, nehezebben reagál a környezetére.
Ugyanaz a terhelés egészen különböző viselkedésben jelenhet meg.
Ehhez kapcsolódik az önszabályozás is.
Az önszabályozás jóval több annál, hogy a gyermek „tud-e viselkedni”. Az idegrendszernek folyamatosan szabályoznia kell az éberségi szintet, a figyelmet, a mozgásos aktivitást és az érzelmi reakciókat az adott helyzethez igazodva.
Ebben szerepet kapnak a végrehajtó funkciók is: többek között a gátlás, a figyelmi kontroll, a munkamemória és a rugalmas alkalmazkodás.
Ezek a képességek gyermekkorban még fejlődnek.
Ha pedig ehhez hozzáadódik a fáradtság, az éhség, a kevés alvás, a sok társas helyzet, az egész napos alkalmazkodás és a rengeteg szenzoros inger, könnyebben érthetővé válik, miért változhat meg egy gyermek viselkedése bizonyos környezetekben vagy a nap végére, ezért fontos az is, hol jelentkeznek a nehézségek.
Az egyik gyermek a csendesebb, kiszámítható otthoni környezetben jól működik, de egy nagy létszámú, zajos közösségben már túl nagy számára a terhelés.
Egy másik gyermek a közösségben képes alkalmazkodni, de délutánra csökken a szabályozási kapacitása, és otthon jelennek meg az intenzívebb reakciók.
A kettő közötti különbség nem ellentmondás. Értékes információ arról, hogy milyen helyzetek jelentenek nagyobb terhelést a gyermek számára.
Természetesen nem minden dühkitörés, fokozott mozgásosság vagy figyelmi nehézség mögött áll szenzoros túlterhelődés. A viselkedést számos tényező befolyásolhatja.
Ezért egy állapotfelmérés során nemcsak azt érdemes megfigyelni, mit csinál a gyermek, hanem azt is:
Mikor jelenik meg? Milyen környezetben? Mi történt előtte? Mi fokozza? Mi segíti a szabályozását? És vannak-e olyan helyzetek, ahol ugyanez a nehézség egyáltalán nem jelentkezik?
Mert ha csak annyit mondunk, hogy:
„Az oviban rosszul viselkedik.” akkor azt írjuk le, amit kívülről látunk.
Ha viszont azt kezdjük vizsgálni mi történik vele ebben a környezetben, és miért éppen itt válik nehezebbé számára a szabályozás,
akkor már közelebb kerülhetünk a háttérben zajló folyamatok megértéséhez.
Ha mindez ismerős és gyermekednél rendszeresen azt tapasztalod, hogy bizonyos helyzetekben túlterhelődik, nehezen szabályozza magát, feltűnően mozgásossá vagy impulzívvá válik, visszahúzódik, vagy nagy különbség van az otthoni és az óvodai/iskolai viselkedése között, érdemes lehet egy átfogó állapotfelméréssel megnézni a háttérben álló tényezőket.
A LongiKid® vizsgálat során több terület működéséről kapunk képet, és az eredmények alapján lehet meghatározni, hogy szükség van-e fejlesztésre, és ha igen, milyen irányban érdemes elindulni.
Szeptembertől induló csoportos TSMT® foglalkozásaimra jelenleg még 3 szabad helyem van.
A foglalkozásokon mozgásos feladatokon keresztül többek között az egyensúly, a koordináció, a testséma, a figyelmi funkciók és a mozgásszervezés fejlesztésén dolgozunk, miközben a szenzomotoros tapasztalatok az önszabályozás fejlődését is támogathatják.
📌Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is, további hasznos információkért pedig kövesd az oldalam 🙃
