03/07/2026
Ez itt egy család háza. Mögöttem a leendő nappalijuk.
Kinevettek, amikor elkezdtem. Hülye vagy, Borsodból úgysem fog sikerülni. Írtam már erről.
Tudjátok, mit vettem észre az évek alatt? A munkát soha nem irigyelte senki. A hajnali keléseket, a cementpor, a sokadik újrakevert próbakeveréket, a két évet, amíg a technológián csak dolgoztunk. Azt nem akarta elvenni tőlem senki. Arra nem állt sorba senki.
Amit irigyelnek, az az eredmény. A felállt fal. A tévémegjelenés. A megrendelések. Mert kívülről minden szebbnek látszik, mint belülről. Kívülről siker. Belülről munka, kétség, újrakezdés, megint munka, aztán jön a kétség újra. Örökké őrlődni, hogy elég jó vagyok-e egyáltalán.
Amíg kicsi vagy, legyintenek rád. Amikor nőni kezdesz, megjelennek azok, akik visszahúznának. És ők mindig a kirakatot támadják, mert a műhelyt sosem látták. Aki egyszer látta volna belülről, az nem gáncsoskodna. Az tudná, mennyi van mögötte.
Régen ez fájt. Ma már tudom: ott gáncsoskodnak, ahol van produktum. Ahol nincs semmi, ott csend van.
És hogy miért írom ezt le pont most? Mondjuk úgy, nem véletlenül. Többet nem mondok, nem is fogok. A válaszunk ugyanaz marad, mint mindig.
Reggel a platón feküdt, estére kész van.
Ennyi mi ezek vagyunk nem hibátlanok, hanem valódiak egy olyan világban, ahol mindenki több vagy jobbnak akar látszani, mi csak önmagunk vagyunk.
És készül valami más is, amin hónapok óta csendben dolgozunk. Ha itt az ideje, elsőként nektek mondom el.
Törőcsik Attila, HWS Home