16/09/2026
Volt már olyan szezon, amikor komolyan elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e tovább próbálkoznom.
Hiába ültettem, öntöztem és gondoztam a növényeket, közülük több kipusztult. Az elvetett magok egy része ki sem kelt, a talaj pedig a nagy melegben elképesztően gyorsan kiszáradt.
A kertem nyírségi homoktalajon fekszik, ami 9 évvel ezelőtt teljesen kopár volt. Szerettem volna fákat, virágzó ágyásokat és olyan kertet kialakítani, amelyben jó érzés időt tölteni. Az első években azonban sokszor azt tapasztaltam, hogy a kertészeti árudában szépnek tűnő növény nálam alig fejlődik, vagy rövid idő alatt kipusztul.
Sokáig a növényekben kerestem a hibát. Új fajtákat próbáltam, többet öntöztem, majd újra beültettem az üresen maradt helyeket.
Az igazi változást a talaj megismerése hozta.
Meg kellett értenem, a talajélet működését és rá kellett jönnöm, hogy hogyan lehet javítani a vízmegtartó képességét. Ezután már könnyebb volt olyan növényeket választani, amelyek valóban illenek a kert adottságaihoz és jobban viselik a száraz nyarakat.
Ha nálad is sorra kipusztulnak a növények, vagy a magvetés után csak néhány növény bújik ki, könnyen lehet, hogy érdemes először a talajjal foglalkoznod.
A Talajélet útmutatóban érthetően összefoglaltam, mit érdemes megfigyelned, és hogyan teheted jobbá a talajt a növényeid számára.
🌱 Töltsd le ingyenesen a Talajélet útmutatót:
GÖRGESS MAJDNEM A LAP ALJÁRA!
https://fenntarthatobbkert.hu/?gad_source=1&gad_campaignid=23749668445&gbraid=0AAAAAqg8Qe3iGlKM-VzOI3wOXGYYkgaY3&gclid=CjwKCAjw_KjVBhAHEiwAnC0N9FDGbOC0bwL8CUNGYwnjEd76I-oJkKBiVkaweJQC68t0KmwQRC7Z9RoCueYQAvD_BwE