06/09/2026
🌳 Ma nem egyszerűen egy fát vágtam ki, hanem egy darab múltamtól búcsúztam el.
Ezt a szomorú fűzet még én gyökereztettem, majd édesanyámék háza elé ültettem. Akkor még csak egy apró kis növény volt, talán senki sem gondolta volna, hogy egyszer ekkorára nő, és ennyi emlék köt majd hozzá.
Közel 25 éven át nőtt velünk. Ott volt a ház előtt a mindennapok csendjében, árnyékot adott a forró nyári napokon, és észrevétlenül a családunk életének részévé vált. Látta, ahogy telnek az évek, ahogy változunk, ahogy az élet megy tovább körülötte.
Tíz évvel ezelőtt egy hatalmas vihar súlyosan megtépázta. Sok ága letört, megsebesült, de még megmentettük tovább élt. Én pedig gondozgattam, figyeltem, próbáltam megőrizni, ameddig csak lehetett. Mára már több ága korhadásnak indúlt,az utolsó erősebb szél is komoly károkat okozott benne,veszélyessé vált a környezetére.
A munkám során sok fát kivágok. Tudom, hogy néha eljön az a pillanat, amikor már nincs más lehetőség. De ez most egészen más volt.
Amikor a földre dőlt, nemcsak egy fa tűnt el. Mintha vele együtt egy darab közös múltunk, a régi nyarak, a családi emlékek és az elmúlt 25 év egy része is ott maradt volna a földön.
Percekig csak álltam mellette, és néztem. Tudtam, hogy ez volt a helyes döntés, mégis fájt. Mert vannak fák, amelyek nem egyszerűen a kert részei. Hanem csendes tanúi az életünknek.
Köszönjük ezt a 25 évet, öreg fűz. Már nem tudlak tovább gondozni,minden egyes vágásnál arra gondoltam:”én ültettelek és most én váglak ki.”
Az emlékeid nem tűnnek el veled együtt. 🌳
